Első fejezet

2010-07-16T10:50:00.000-07:00

Sziasztok!
Meghoztam az első fejit. Remélem tetszeni fog és sokat kommenteltek majd. Nálam nincs olyan szabály, hogy csak ennyi és annyi komi után jön kövi feji, de azért én is elvárok egy-két hozzászólást. Nem is rizsázok tovább, itt a fejezet:

Előszó:

Mindent megváltoztatott egyetlen aprócska döntés. Ilyenkor még egy szalmaszál is beleronthat a dolgokba. Semmi keresnivalód ott, ahol vagy, mégsem tudsz elmenni. Érzed, hogy valami nagyon rosszat fogsz tenni, de képtelen vagy ellenállni.

x x x

Pont egy perccel azután, hogy megcsókoltam azt az egyetlen embert, akit igazán nem szabadott volna, kirobbant belőlem a valódi énem. És minden zavarom és értetlenségem ellenére a bolygó más irányban forgott tovább. Onnantól kezdve már csak Ő számított.

1. Fejezet: Helló, viszlát

Tinédzser lánynak lenni amúgy sem könnyű. De az csak nehezíti a dolgaidat, ha természetfeletti lényekkel vagy körülvéve. Én így nőttem fel. Nekem nem volt olyan, hogy nem létezik. Már, csak ha a családfámat is nézzük. Egy vámpír féltestvér – érdekes. Igazából Bella volt a legjobb nővér, akit valaha kívánhattam. És aztán két vérfarkas féltesó – Seth és Leah akik megmutatták nekem, hogy nem muszáj mindig olyan hidegnek lennem, mint a vámpírok. Mellettük követhettem el az igazi csínytevéseimet.

És persze a falka összes többi tagja mellett. Nem lett volna szabad tudnom róluk, valahogy mégis felmerült bennem a kérdés: miért láttam Pault óriási farkassá változni? És miért nem öregedtek egy napot sem mióta megismertem őket? Nos, a gyermeki elme szinte mindenre rájön. És amikor azzal a kérdéssel álltam apu és anyu elé, hogy miért változnak a tesóim nagy kutyákká, kénytelenek voltak elmondani mi is van.

Igaz, hogy azt világ életemben tudtam, hogy egy nem normális világban élek, de valahogy sosem éreztem magam odavalónak. Körülöttem gyakorlatilag mindenki egy mesefigura, csak én vagyok a sima kis ember, aki mindig az is marad. Ezt a részét valahogy sosem tudtam feldolgozni az életemnek.

- Billie! Siess! – hallatszott az emeletre egy ismerős hang.

- Megyek már! – szedtem a lábaimat a lépcsőn, csak, hogy aztán az egyik legjobb barátom nyakába ugorjak. – Paul! Minek mentél el, ha? Baromi ideges voltam, hogy mikor robban ki belőled a farkas – dorgáltam vigyorogva. Paul olyan volt nekem, mint egy második báty.

- Ha ilyen kis extrém ügyekbe keveredsz, belőled hamarabb fog előtörni – ugratott. Tudtam mire gondol. Még ő nem volt itthon a többiek olyanokra vettek rá, amiket alapból nem engedtem meg volna magamnak. Mint például a sziklaugrás a szirt legmagasabb fokáról. Naná, hogy ők egy karcolás nélkül megúszták, de bennem nem folyt farkasvér.

- Jól van, na. Unatkoztam – vontam meg a vállam.

- Kíváncsi vagyok, mit fogsz legközelebb csinálni, ha unatkozol – vigyorgott. – Gyere, toljuk le a többieket. – Én valahogy mindig is utáltam, hogy két falka van. Igaz, nagyon is jóban voltak egymással, de akkor is… Néha olyan, mintha választanom kellene közülük. És nekem kétfelé húz a szívem. Egyrészt a testvéreim – mind Jake falkájához tartoznak. Legalábbis egy kupacban élnek. Másrészt a legjobb barátom, és szinte az összes barátom a La Push-i falkába tartozott. Ezt a részét nagyon nem kívántam az átváltozásnak. De mindegy is, mert ugye én sose fogok átváltozni. Felesleges ezen gondolkodni is.

Az udvarunk közvetlenül egybenyílt Sam házával. Samet valahogy sohasem bírtam. Olyan tökéletes utálattal nézett mindig is rám. De a furcsa mégis az volt, hogy az utálat mélyén láttam benne valami vágyakozást; mintha szeretne engem igazából is megismerni. Persze, tudom mi az oka a viselkedésének: a szerelme, Emily 17 éve halt meg. Nem lehet neki könnyű, de istenem, ezen már rég túl kellett volna tegye magát.

Paul kézen fogva vezetett a többiekhez. Néha úgy viselkedtünk, mintha nem is barátok, hanem szerelmesek lennénk. De igazából nem voltunk azok, csak mintha a nagyobb bátyám lenne. Így Rachel sohasem volt rám féltékeny.

- Sziasztok – csiviteltem, mikor megláttam Embry és Jared vigyorgó képét. Épp Jake és Nessie újabb szerelmi kirohanásait elemezgették.

- A srác igazán visszafoghatná magát – vihogott Embry.

- Ja, csoda, hogy Edward még nem tépte le a fejét – tódította Jared.

- Nicsak, ki van itt! Paul, látnod kellett volna miket nem csinált a kiscsaj! – vihogták teli szájjal. Az ők közelükben az ember nem tudott unatkozni.

- Ezennel hivatalosan is le vagytok szidva, csak mert nem vigyáztatok rá – mondta látszat-szigorúan Paul. – És te kölyök – mutatott a fák közül előbújó Seth felé. A bátyám még farkas alakban volt. – Te meg vigyázhatnál jobban is a húgodra. – Furcsa volt, hogy néha inkább volt Paul a bátyám, mint Seth. Seth az a srác volt, akinek mindent elmondhattam, és akinek kiönthettem a szívem. Furcsán szoros volt a viszonyunk, mégis valahol laza, és magától értetődő.

Seth tett egy olyan mozdulatot, mintha megvonná a vállát.

- Van annak a lánynak még két igen harcias nővére is. Ne hidd, hogy hagyták volna komoly bajba kerülni – mondta Jared. Seth morgott. Sose szerette, ha alábecsülik a testvéri tekintélyét, csak mert ő a legfiatalabb. – Na meg Seth is vigyázott rá – tette hozzá kelletlenül. A bátyám eltűnt a fák között, hogy két percen belül emberalakban térjen vissza.

- Mizu Paul? Milyen volt Arizona? – boxolt a vállába. Jó volt nézni, hogy a fiúk évelődnek. Fogtam magam, és leültem a hintába. Ők mind olyanok voltak, mint a testvérek. Elhittem, hogy képesek lennének az életük árán is megvédeni egymást. Csak néztem, ahogy farkas alakot öltenek, és pankrációzni kezdenek. De sosem ejtettek a másikon nagyobb sérülést. Mégis ilyenkor mindig aggódtam, nehogy akár véletlenül is komolyabban bántsák egymást.

- Már megint verekednek? – hallatszott a hátam mögül az unokahúgom hangja. Nessie már nagyon régen járt La Pushban.

- Ó, Nessie – ugrottam a nyakába.

- Jól van, nem kell megfojtani – nevetgélt, és leült mellém. Két év volt közöttünk az ő javára. Bár ő már akkor is tizenhétnek nézett ki, mikor én még csak éppen csak elkezdtem az általánost. Inkább olyan volt, mint egy keresztanya. Valljuk be késői gyerek vagyok.

- Hogy vagy? Jake nem jött? És Bella? – Még két ember (illetve egy vérfarkas és egy vámpír) akik nagyon sokat jelentettek számomra. Én, mint Bella kicsi húga mindig is a Cullenekhez tartoztam. De mint a két falkatag – Seth és Leah – húga, a farkasok is a családtagjuknak számítottak. A két klán már nem állt annyira haragban egymással, mégis valahogy én voltam Svájc. Na meg persze Ness, és Bella.

- Ők most nem jöttek. Anyu épp csomagol, azon veszekednek Alice-szel, hogy mennyi cucc kell egy kéthetes nyaraláshoz – forgatta a szemeit.

- Már megint elmentek? – kérdeztem zavartan. Mostanában annyian utazgatnak körülöttem. Csak én maradok mindig a fenekemen.

- Csak két hét, és aztán visszajövünk – mondta nyugtatóan. Elhúztam a számat. Az ő örökkévalóságukban két hét az semmi, de nekem földi halandónak az pont… két hét nélkülük.

- Hányan mentek?

- Apa, anya, Rose, Jake, és én. Meglátogatjuk Zafrinát. – A vámpír, akit Nessie annyira imád. Én még sohasem láttam, de amit hallottam róla, valószínűleg nem is akarom.

- Akkor, ha jól számolok, a család két legbosszantóbb tagja hátra marad – mondtam Emmettre, és Jazzre gondolva.

- Három – helyesbített Jake Nessie mögött. Észre sem vettem, hogy mikor jött. – Alice egy hajcsár. Nem képes megérteni, hogy az időm felét úgyis farkasként fogom tölteni – rázta meg a fejét. Könnyed puszit nyomott Nessie homlokára. – Billie, te meg már megint sziklát ugrottál? – nézett rám kaján vigyorral.

- Hát már mindenki erről beszél? – morogtam. Minek így kiakadni, csak sziklaugrás. – Ha Sue és Charlie nem akadt ki, akkor ti minek – mondtam gonoszan, de közben mosolyogva. Bár a szüleimnek igazán széles skálájuk van arról, hogy mi rossz és mi nem. Egy csapat vérfarkasra bízni az életemet például tökre belefér.

- Nyugi már, örülj, hogy érdekled őket – csusszant le mellém Seth, immár emberi alakjában. Átkarolta a vállamat, és kihívóan nézett rám. – Na, hugi, egy verseny? – viccelődött.

- Hogy megint átváltozz farkasba, és lehagyj, mint a bokrot? Nem, köszi – ráztam meg a fejem.

- Te tudod – volt vállat. Így csevegtünk tovább. Negédes volt látni, ahogy Nessie és Jake édesen becézgetik egymást. 17 évesen, már én is vágytam a szerelemre, de az valahogy cserbenhagyott.

De nem tudtam százszázalékosan rájuk figyelni. Sam dühvel átitatott tekintete valahogy mindig maga felé vonzott. Mintha minden rosszért, ami vele történt engem okolna. És közben úgy nézett Seth-re, mintha legszívesebben kitekerné a nyakát. De a legfurcsább az volt, hogy mostanában, mintha várna valamire. Valamire, aminek ideje lenne bekövetkeznie. Csak nem tudtam mi az.

Megnyitottam!

2010-07-16T10:08:00.000-07:00

Sziasztok!
Megnyitottam a blogomat, ahol különböző történeteimet olvashatjátok majd. Egyenlőre az Irrational Imprint című ficemet, ami Seth/saját szereplő témájú. Remélem szeretni fogjátok, és olvasni is. Továbbá várok minél több kommentet! Puszi: Jessie

:-JessieStorys-:

Első fejezet

Megnyitottam!